A stressz és alkalmazkodás örök kérdése, reziliencia.

A reziliencia jelentése rugalmas ellenállóképesség. Ez a némiképp paradox fogalom egyszerre jelenti egy rendszer (személy, család, immunrendszer, ökológiai rendszer, stb...) teherbíró, vagyis teljesítő képességét és állandóságát, vagyis a a változás ellen ható stabilitását is. A kutatók és elméletalkotók úgy oldották fel ezt az ellentmondást, hogy a rezilienciára leginkább úgy tekintenek, mint a fejlődés egységére. Vagyis időnként a rendszert, szervezetet szerintük olyan hatások érik, amelyek kibillentik azt korábbi egyensúlyi állapotából. Rezilienciáról akkor beszélhetünk, ha a rendszer rugalmas módon új egyensúlyi állapotot alakít ki, de immáron egy magasabb szinten stabilizálódik egy új állapotban.

Láthatjuk, hogy ez egy viszonylag elvont, természettudományos megközelítésű fogalom, de érdekes módon pszichológiai jellemzőként is felfogható az egyénekre vonatkoztatva. Például olyankor amikor "lelki edzettségről" beszélünk.

Werner és munkatársai például olyan nehéz sorsú gyerekeket vizsgáltak akiknek az életében a legkülönfélébb kihívások voltak jelen már egész kis koruktól kezdve. Például valamilyen súlyos betegség, alkoholista szülők vagy mentálisan beteg szülők, krónikus szegénység, perinatális komplikációk, krónikus családi konfliktusok, illetve sok olyan gyermeket is vizsgáltak akiknek a szülei alacsonyan iskolázott, alacsony szocio-ökonómiai státusszal rendelkező személyek voltak.

Fontos még az is, hogy a vizsgált gyerekekre a fentiek közül legalább 4 rizikófaktor jellemző volt. Időnként megvizsgálták őket és egészen felnőtt korukig kísérték a fejlődésüket, majd a következő eredményeket kapták:

Összesen négy fajta mintázatot figyeltek meg a reziliencia szempontjából kiemelkedő gyerekeknél:

1. Aktív megközelítés az élet problémáinak megoldása irányába.

2. Tendencia arra, hogy az életükben szerzett tapasztalataikat konstruktívan használják fel és pozitívan éljék meg. Még akkor is ha fáj.

3. Képesség arra, hogy mások pozitív figyelmét felkeltsék.

4. Képesség arra, hogy hitüket arra használják, hogy megőrizzenek egy pozitív képet az életről és hogy pozitív víziókat alakítsanak ki egy értelemmel teli életről.

Érdekes, hogy ezzel szemben a vulnerábilis (törékeny, a reziliens ellentéte) gyerekek vagy negatív megküzdési stratégiákat (pl.: elkerülés vagy elutasítás) alkalmaztak vagy egyáltalán nem rendelkeztek ilyenekkel.

A reziliens gyerekek már két éves korukban különböztek kevésbé reziliens társaiktól: nagyobb fokú autonómia és szociális érzékenység, jobb mozgás- és beszédfejlődési teljesítmény jellemezte őket, kisiskolásként jobban ment nekik az olvasás, nem voltak alkalmazkodási problémáik és jobb problémamegoldó képességekkel rendelkeztek.

A kapcsolatok szempontjából fontos információ hogy ezeknek a gyerekeknek az anyjainál melegebb és érzékenyebb viselkedést azonosítottak a megfigyelők különböző anya-gyerek interakciók során, valamint ezek a gyerekek nagyobb mértékben alakítottak ki a családtagjaikkal és másokkal is bensőséges érzelmi kapcsolatokat. Fontos eredmény volt az is, hogy minél több volt a rizikófaktor, annál több védőfaktorra volt szükség a sikeres fejlődéshez és funkcionáláshoz.

Ebből is láthatjuk hogy a reziliencia esetében azok a belső, szociális és készségszintű tényezők emelkednek ki, amelyek együttesen biztosíthatják a boldogulást és hasonlóképpen, ahogyan testünket és szervezetünket karban kell hogy tartsuk, éppúgy lelkünknek is szüksége van a rendszeres edzésre és azokra a feltételekre és kapcsolatokra, amelyek ellensúlyozni tudják a néhol extrém stresszhatásokat is. Így juthatunk el olyan további izgalmas témákig és fogalmakig mint amilyen a pszichológiai immunrendszer fogalma. De ez majd talán egy következő bejegyzés témája lesz.